demonstráció
Nyolc kisegítő járatot indított az Alba Volán
Az utasforgalom növekedése miatt nyolc kisegítő autóbuszt indított szerdán az Alba Volán Zrt. - mondta a társaság vezérigazgatója. Közölte azt is, hogy még nem állapodtak meg a MÁV-val a vasúti bérletek elfogadásáról, a vasút válaszát várják ajánlatukra.
Eredménytelen megegyezés - Folytatódik a sztrájk
Eredménytelenül zárult a szerdán 9 órakor kezdődött egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV Zrt. között a szakszervezet követeléséről és a még elégséges szolgáltatásról. A VDSZSZ szerdán délben a MÁV-START Zrt.-vel folytatja a tárgyalást, majd ezt követően ülésezik a sztrájkbizottság és dönt a további lépésekről. A MÁV Zrt. és a VDSZSZ pénteken 10 órakor folytatja az egyeztetést.
Kisegítő járatokat indított az Alba Volán
Kisegítő járatokat indított az Alba Volán több útszakaszon kedden; arról azonban, hogy az utasok használhatják-e a vasúti utazási bérleteket, kedd délutánig nem született megállapodás a MÁV és a közlekedési cég között - közölte a vállalat vezérigazgatója.
Országos Volán-sztrájk lehet 30-án
Országos sztrájkot hirdetett január 30-án üzemkezdettől 8 óráig a Közúti Közlekedési Szakszervezete (KKSZ), az Autóbuszközlekedési Dolgozók Uniója (ADU), a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége és a Liga Közlekedési Szakszervezetek Ágazati Szövetsége a Volán társaságoknál - közölte Korcsolayné Kovács Krisztina, a KKSZ elnöke. Elmondta: a szakszervezetek 7,5 százalékos béremelést és havonta személyenként 5 ezer forint további béren kívüli juttatást kérnek, követelésük alátámasztására hirdették meg a sztrájkot.
Nem folytatja sztrájkját a LIGA!
Nem folytatódik a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok által határozatlan időre meghirdetett sztrájk - mondta el Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke miután az Országgyűlés este megszavazta az egészségbiztosítás privatizációjáról szóló törvényjavaslatot.
Befejeződött a sztrájk Fejér megyében
Befejezték demonstrációjukat a Fejér megyei gazdák. Hetven jármű és kétszáz ember (köztük sok civil) tartott félpályás útlezárást 15 óráig Székesfehérvár, Bicske és Cece határában. A fehérvári háziorvosi rendelésben este hét órától állt vissza a megszokott rend. A regionális tisztifőorvos tájékoztatása szerint egy feljelentés sem érkezett, az emberek megértették az orvosok döntését.

