üzlet
Park Center nyílt Fehérváron
Megnyitotta 10 milliárd forintos beruházással elkészült tizedik üzletközpontját Székesfehérváron az osztrák tulajdonú Centermanagement Invest Hungary Kft; a Park Centert csütörtökön adták át a vásárlóknak.
Négymillióra büntették Fehérvár önkormányzatát
A székesfehérvári önkormányzatot 4 millió forintra bírságolta a Közbeszerzési Döntőbizottság, mivel egy 102 lakás felújításának műszaki ellenőrzésére kiírt tenderen megsértette az elbírálási szabályokat, nem nyilvánított érvénytelennek egyébként ilyen ajánlatokat, végül pedig érvénytelen ajánlatot hirdetett ki nyertesnek - a határozat a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Norvég támogatással újul meg a fehérvári Hiemer-ház
Folytatódik Székesfehérvár egyik legértékesebb műemlék épületegyüttesének, a Hiemer-Font-Caraffa háznak a felújítása a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok (norvég alap) támogatásával - mondta a város polgármestere.
Folytatódik a fehérvárcsurgói kastély felújítása
A főépület rekonstrukciójával és az egykori nagy istálló szálláshellyé való átalakításával kívánja folytatni a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély felújítását az épületegyüttest üzemeltető társaság - mondta a Károlyi József Alapítvány kulturális igazgatója.
Rádió 1: új tulaj, régi profil
Tulajdonost vált, de régi profiljával működik tovább a tizenegy helyi tagrádióval működő Rádió 1 - tudatta a kereskedelmi adó kommunikációs ügynöksége. Az 1996-ban alapított, eddig a francia Lagardére Csoport tulajdonában lévő médium új gazdáiról annyit közöltek csupán: a pénzügyi befektetőkből álló konzorciumot Erdélyi Krisztián, a jelenlegi ügyvezető és Márton Dávid, a Rádió 1 egykori alapítója irányítja.
Idén már fehérvári Grundfos is bekapcsolódik a termelésbe
A múlt év szeptemberében átadott székesfehérvári gyár is bekapcsolódik már az idei termelésbe, így a Grundfos Magyarországnál jelentős létszámbővülés és termelésnövekedés lesz 2008-ban - mondták el a cégnél.
![cimer_fehervar[1].jpg cimer_fehervar[1].jpg](http://www.fehervar.neplap.net/files/images/cimer_fehervar[1].jpg)


![r1_logo_1[1].jpg r1_logo_1[1].jpg](http://www.fehervar.neplap.net/files/images/r1_logo_1[1].jpg)
