Végére ért az immár hagyományos, augusztus első felét felölelő Musica Regia. Hétfő este, Carl Orff méltán híres Carmina burana című zeneműve hangzott fel Székesfehérvár főterén. Közreműködött az Alba Regia Vegyeskar, a Primavera Vegyeskar; a Dunaújvárosi Vegyeskar; a Kaposvári Vikár Béla Vegyeskar valamint Veszprém Város Vegyeskara és a Kodály Zoltán Általános Iskola Gyermekkara. A szólisták Kertesi Ingrid és Káldi Kiss András.

A program iránt érdeklődők láthatták Erkel Ferenc: Hunyadi László című operáját, könnyed jazzest, Az öt Lakatos előadásában, őket követte a 4 For Dance táncformáció, a múlt hét péntekjén az operetté volt a főszerep Ábrahám címmel.

A Carmina Burana azon kevés zeneművek, közé tartozik amiből, ha csak részleteket is hallunk felismerjük. Örvendetes dolog, hogy a tervezettnél jóval többen váltottak jegyet az előadásra, így számos pótszéket kellett kirakni. Városunk nagyszerű szimfonikus zenekarral büszkélkedhet, őket a Liszt-díjas Drahos Béla vezényli, talán nem is a legjobb szó rá, mert a jó karmester arról ismerhető fel, hogy együtt lélegzik a zenekarával. Úgy vélem, aki már látta fellépni az Alba Regia Szimfonikus Zenekart, az helyeslőleg bólogat erre a mondatra. Közreműködött az Alba Regia Vegyeskar, a Primavera Vegyeskar; a Dunaújvárosi Vegyeskar; a Kaposvári Vikár Béla Vegyeskar valamint Veszprém Város Vegyeskara és a Kodály Zoltán Általános Iskola Gyermekkara. A szólisták Kertesi Ingrid és Káldi Kiss András.

Amint kilencet ütött az óra, a karmester a pódiumra lépett, a tömeg elcsendesült, a fények a színpadra fókuszáltak. A tétova röptű szúnyogok is messze szálltak, hagyva az értő közönséget a zenére koncentrálni. Az ember önkéntelenül is lehunyta a szemét –egyrészt a hátsó traktusból világító berendezések- más részről, pedig csak úgy lehet igazán átadni magunkat a röplap szerinti „oratóriumszerű” előadásnak. A nyitány félelmetesen zengő üstdobjai, a vonósok, ahogy egyszerre lendült a kezük mértani pontossággal. A közreműködő vegyeskarok tiszta hangja szépen csengett a nyáresti hűvösségben. A szólisták a papírforma szerint ketten voltak, mégis mintha hárman csillogtatták volna meg hangjukat, vagy a magával ragadó zene miatt tűnt úgy? Dicséret illeti a technikusokat, a színpadi fények játéka is szerepet játszott a különleges élményben. Mindig csak az aktuálisan éneklők, játszó zenészek voltak erőteljesebben kihangsúlyozva, ami az amúgy egységesen fehér-fekete masszából kiemelte és megszemélyesítette őket.
A nyitány és záróakkord közötti idő megszűnt, mintha az egész közönség kilépett volna a jól megszokott idősíkból, nem érzékelte a percek múlását, az utolsó hangok után bántóan üres volt egy pillanatig a levegő, majd átadta magát az önfeledt tapsviharnak, ami közel akkora hangzavarral járt, mint az előtte lévő koncert. Úgy hiszem, ez kellő elismertség a zenészek és a kórustagok irányába a zenekedvelő hallgatóságtól.

A mellékzajokról is szót kell ejteni sajnos, hiszen egy-egy szabadtéri rendezvénynél hiába a körültekintő „eljárás”, a környéket mégse lehet hermetikusan elzárni a külvilágtól. Így esett ebben az esetben is, szinte fülsértő volt, a lélegzetvételnyi csöndbe hasító önfeledt kacarászók és beszélgetők zsivaja a közeli kávézó teraszáról.
Summázva viszont elmondhatjuk, hogy az idei Musica Regia is minden érdeklődő számára tartogatott legalább egy zenei művet, ami meghatározó élmény volt számára, és a jövő évben is jegyet vált a Musica Regia előadásainak valamelyikére.