Felszámolási eljárást indítottak a Vidi ellen!
A korábbi tulajdonosokkal szembeni pereskedés mellett most újabb problémával kell szembesülnie a Fehérvár együttesét működtető gazdasági társaságnak. A SZUNA Kft. ugyanis a Fejér Megyei Bíróság által a klubhoz eljuttatott végzés értelmében felszámolási eljárást kezdeményez a klub ellen 840.000.-Ft kölcsöntartozás és járulékai erejéig.
Az ügy érdekessége, hogy a vidi.hu szerint a felek 2008. április 18-án több okirat aláírásával rendezte a közöttük fennálló elszámolási vitát. A Fehérvár hivatalos honlapján olvasható közlemény szerint a két társaság között létrejött megállapodás kimondja, hogy „A Felek rögzítik, hogy amennyiben jelen megállapodás teljesítésével egymással szembeni követeléseik teljes egészében határidőre kiegyenlítést nyertek, úgy azokon túlmenően a másik féllel szemben semmilyen jogcímen semminemű igényt, és követelést nem fognak támasztani, és azokon túlmenően a másik féllel szemben semmilyen jogcímen nem áll fenn követelésük, igényük.”
A megállapodásban vállaltakat a piros-fehér klub teljesítette is, amiről 2008. július 14-én írásban tájékoztatta is a SZUNA Kft.-t, amely ezt követően benyújtotta a felszámolási eljárás megindítására irányuló kérelmét. A Fehérvár FC Kft. az előírt határidőn belül megteszi nyilatkozatát, melyben kifejti, hogy a tartozást nem ismeri el.
