Két, széltében nagy, hosszában kicsi, szakállas, ötvenes férfi ül egy asztalnál, arcukon nem lelhető fel egészséges pír, bőrük az alkohol májkárosító hatásai nyomán a sárgává színeződött. Szemük fehérjének valódi színét aligha lehetett látni a bevérzések miatt. Az asztalon három üres borosüveg pihent, a két férfi poharának tartalma azonban mintha sosem fogyatkozott volna – órákig bűzlött bennük a lőre.
- Amióta az eszemet tudom, ilyen itt még nem történt – szólalt meg karba tett kézzel székének háttámlájára dőlve az egyik.
- Kapjuk el! – csapott az asztalra a másik.

- Minden minket igazol?
- Ami nem, arról senkinek nem kell tudnia.
- Vizsgálat lehetséges?
- Ki van zárva. Kit érdekelne egy ilyen kis semmiség?
- Úgy látom csak minket… Megüthetjük a bokánkat?
- A többiek féltik ócska kis állásukat, nem fognak beszélni. Mi pedig jók vagyunk. Akinek malacot osztogattunk, az nagy zsákkal jött.

A két férfi a poharára nézett. Felemelték azokat, koccintottak, kacéran egymásra kacsintottak. A távolban pedig még mindig hallatszódott a rendszerváltozás ütemes recsegése.